Sütőtök krémleves, zöld diós túró gombóccal

Hozzávalók 4 főre:
- 1,2 kg sütőtök
- 5 dkg vaj
- 3 evőkanál méz
- 1 közepes vöröshagyma
- 1,2 l tyúkhúsleves alap lé
- 1 alma
- Só, őrölt fekete bors
- Késhegynyi chili paprika por és szerecsendió
- 1 mokkáskanál friss aprított kakukkfű

A leves hígításához: kókusztej (konzervben kapható)

A zölddiós túrógombóchoz:
- 25 dkg túró
- 1 tojás
- 2 dkg vaj
- 2 evőkanál búzadara
- 1 evőkanál liszt
Csipetnyi só
- 1 Golden Food zölddió

Elkészítés:
1. Először a zölddiós túrógombócot készítjük el. Ehhez túrót szitán áttörjük, a tojással, a puha vajjal, a búzadarával, meg a liszttel összedolgozzuk. Enyhén megsózzuk, majd a fölaprított zölddiót is beleforgatjuk. Letakarva hűtőszekrényben egy órát pihentetjük.
2. Ezután a masszából, vizezett kézzel, apró gombócokat formálunk, és enyhén sós, gyöngyözve forró vízben kifőzzük őket. Amikor a gombócok megfőttek, szűrőkanállal hidegvízbe szedjük, majd lecsöpögtetve tálra rakjuk.
3. A leveshez a sütőtököt félbevágjuk, magházát kikaparjuk, majd héjastól sütőben puhára sütjük. Amikor kissé kihűlt, húsát kikanalazzuk
4. Az olvasztott vajon a mézet kissé karamelizáljuk, a fölaprított hagymát megfuttatjuk rajta, majd az alap lével fölöntjük. Az almát meghámozzuk, kockákra vágjuk, és a leveshez adjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, majd a sütőtök húsát is hozzáadjuk. Botmixerrel pürésítjük, majd chilivel és szerecsendióval fűszerezzük. Ha túl sűrű lenne, kókusztejjel hígíthatjuk.
5. Tálaláskor a levest a zölddiós túrógombócokkal kínáljuk. A tetejét zöld dió szeletkékkel díszítjük.

Elkészítési idő: 1 óra 45 perc

 

Facebook